REtikül és ami belefér...

Utcák,házak,kertek…Dániában

Azt hiszem az utolsó része következik a dániai élménybeszámolóknak.

Aarhus környékén illetve attól északra jártunk-keltünk.

Az ottani épületeket,kerteket fotóztam és persze gyönyörködtem bennük.

Az első,ami igen szembetűnő,hogy a legtöbb helyen nincs kerítés,maximum zöld,szépen nyírt sövény.Tehát,amikor elindultunk sétálni,lekanyarodtunk egy földes úton és szinte észrevétlen valaki kertjében,birtokán találtuk magunkat.

Igyekeztem,azért az ebédet nem kifényképezni az ott lakók szájából 🙂 …

Mivel függöny sincs náluk…az az érzése az embernek,hogy benyúl az utcáról a nappaliba és felkapcsolja rögtön a lámpát…mert szinte minden ablakban ott figyel egy szép kis hangulatvilágító pilács vagy gyertyatartók.

A városok között apró falvak,tanyák,ahol virágzik a mezőgazdaság és az állattartás.

A régi kúriák,udvarházak szépen felújítva,sok-sok rózsával,zölddel,virággal.

Igazán elbűvölt.

A házak Aarhus környékén klasszikus vörös téglásak,alig volt kirívó eset.

Minden olyan egységes és összhangban lévő.

Nincsenek kacsalábon forgó puccos paloták.

A tengerparton is tájba,homokdűnék mögé simuló aprócska nyaralók,amik már több színűek.

Itt láttam először ilyen házsort…aprócska házikók,homokdűnék és a tenger.

Jöjjön sorjában!

Először az aarhus-i óvárost mutatom,ami skanzenként működik.

A retro részt már mutattam ITT.

A helyi bolhapiacot,pedig ITT.

Ím a régi részekből egy kis ízelítő.

IMG_2823_resize

IMG_3002_resize

IMG_2971_resize

IMG_2959_resize

IMG_2981_resize

IMG_2984_resize

IMG_2785_resize

IMG_2876_resize

IMG_2884_resize

IMG_2888_resize

IMG_2893_resize

IMG_2894_resize

4_resize

IMG_2903_resize

IMG_2906_resize

IMG_2913_resize

IMG_2929_resize

IMG_2935_resize

IMG_2936_resize

IMG_2941_resize

IMG_2954_resize

IMG_2956_resize

IMG_2975_resize

IMG_2873_resize

IMG_2874_resize

IMG_2758_resize

IMG_2771_resize

IMG_2854_resize

IMG_2999_resize

IMG_3004_resize

IMG_3014_resize

IMG_3015_resize

IMG_3011_resize

IMG_3217_resize

IMG_3227_resize

IMG_3238_resize

6_resize

3_resize

IMG_2757_resize

A skanzenen kívüli világ is pont ilyen mesés és varázslatos volt számomra!

A képek alapján meg sem lehetne mondani,hogy már nem ott járunk.

Jöjjön a skanzenen kívüli Dánia…

A régi házak,épületek felújítása,rendben tartása mindenfelé jellemző volt.

Egy régi kastélyt(Voergard) is megnéztünk:

IMG_4316_resize

IMG_4319_resize

IMG_4321_resize

IMG_4311_resize

IMG_4309_resize

IMG_4323_resize

IMG_4299_resize

Mindkét szállásunk tanyán volt.Csodaszép régi épületek,rendbetéve,gazdasági melléképületekkel…és mindenhol ilyen volt.Alig láttunk elhanyagolt portát.

Szóval a dán tanyavilág épületei,kertjei:

IMG_3317_resize

IMG_3318_resize

IMG_3319_resize

IMG_3323_resize

IMG_3341_resize

IMG_3236_resize

IMG_2467_resize

IMG_2450

IMG_2462_resize

IMG_2485_resize

IMG_2518_resize

IMG_2446_resize

IMG_2449_resize

IMG_2471_resize

IMG_2528_resize

IMG_2558_resize

IMG_2563_resize

IMG_2477_resize

IMG_3631_resize

IMG_3637_resize

IMG_4838_resize

Most pedig kicsi város,kicsi utcáját mutatom…

IMG_4331_resize

IMG_4330_resize

IMG_4334_resize

A tengerparti házak színesebbek,a közvetlen parti házak pár méterre a tengertől,homokdűnék(amiken vadrózsa nő mindenfelé) takarásában.

Ill. az Északi tengernél,Lonstrupban óriási homokdűnékre épülve.

IMG_2648

IMG_2649

IMG_2657_resize

IMG_4638

IMG_4790

Ez pedig egy szépen felújított malom,kávézóval(sajnos zárva volt,de bekukucskáltam):

16_resize

17_resize

18_resize

19_resize

IMG_4622_resize

A modern,minimalista Dánia ezúttal kimaradt,pedig láttam olyat is…

Remélem még visszatérünk!

Köszönöm,hogy velem tartottál!

A facebook-on is megtalálsz:

https://www.facebook.com/REtikul/

 

 

 

Dán retro

Már az aarhusi bolhapiacot bemutató bejegyzésben (ITT) is láthattatok, pár igazán mutatós dán retro darabot.

Azonban az aarhusi óvárosban,ami skanzenként működik,egy egész házra bukkantunk.

Bizony ám,a ’70-es évek már ott van a skanzenben.

Az egész csodálatos,majd mutatom a régebbi részeket is,de a retroval kezdem…ez volt a kedvencem.

Ez a skanzen nem olyan,mint nálunk…mintha tényleg egy élettel teli házba/lakásba lépnél be…a nagy része nyitott…megfogható,kinyitható,átnézhető,hozzányúlható,tapintható,érezhető…Tehát nincs lezárva lánccal,üveg mögé dugva stb…Nincs olyan érzésed,hogy múzeumban jársz.Néhány szoba kivétel ez alól a régi részen.

Már az utcán,korabeli kirakatok,plakátok…

IMG_3032_resize

IMG_3031_resize

IMG_3016_resize

Szóval beléptünk a ’70-es évekbeli ház udvarába…az akkori bicók,autó,motor a garázsban…kis kiülő az árnyékban,száradó ruhák alatt vw bogár parkolt…Három lakás is volt,komplett berendezéssel,kiegészítőkkel:fiatalok,vendégmunkások,öregek lakása ill.egy óvoda.

IMG_3038

IMG_3040_resize
IMG_3042_resize

IMG_3045_resize

IMG_3046_resize

A gyerek saját,nem képezte a kiállítás részét 🙂 !(Kb.egy órát eltricikliztek a nővérével együtt.)

IMG_3057

IMG_3183

IMG_3064_resize

Olyan volt minden,mintha épp’átléptek volna az ott lakók a másik szobába vagy a szomszédba.

Annyira tetszett!és igen a dánok,már akkor is nagyon-nagyon értettek a dizájnhoz 🙂 !

Jó néhány darab simán megállná ma is a helyét,sőőőt…

IMG_3070_resize

IMG_3074_resize

IMG_3075_resize

IMG_3077_resize

IMG_3079_resize

IMG_3081_resize

IMG_3083_resize

IMG_3085_resize

IMG_3088_resize

IMG_3090_resize

IMG_3091_resize IMG_3118_resize

IMG_3109_resize

IMG_3106_resize

IMG_3100_resize

IMG_3102_resize

IMG_3125_resize

IMG_3128_resize

IMG_3132_resize

IMG_3133_resize

IMG_3137_resize

IMG_3140_resize

IMG_3142_resize

IMG_3144_resize

IMG_3151_resize

IMG_3155_resize

IMG_3158_resize

IMG_3161_resize

IMG_3098

IMG_3165_resize

Hopp!ugyanilyen táskafület turiztam,ami újrahasznosult…az én táskámat ITT megtalálod!

IMG_3167_resize

…és az ovi…ezek a kisszékek 🙂 …hmmm…

IMG_3198

Milyen jó lenne nálunk is egy ilyen 🙂 !

Köszönöm,hogy benéztél hozzám!

A facebook-on is megtalálsz:

https://www.facebook.com/REtikul/

 

Dán bolhapiac (Aarhus)

A legalkalmasabb helyszín apró tárgyi emlékek begyűjtésére,a nyaralás során,a helyi bolhapiac…meg úgy egyébként is…a legalkalmasabb hely a magamfajtának,hogy legeltesse a szemét,töltődjön,ússzon a szépséges,érdekes vagy épp vicces tárgyak forgatagában és magába szívja a helyszínt,a várost,a mindennapokat visszatükröző apróságok,bútorok,lámpák,csetreszek,játékok bűvkörében.

Mivel nem platós pótkocsival érkeztünk,hanem egy kézipoggyásszal nem állt fenn a veszély,hogy felvásároljam a fél piacot,pedig ajjjajjj,de tudtam volna 🙂 …

Mindenki talált magának valót 🙂 …

Vigyázat sok-sok kép következik!

IMG_3351_resize

IMG_3352_resize

IMG_3353_resize

IMG_3355_resize

IMG_3356_resize

IMG_3357_resize

IMG_3358_resize

IMG_3361_resize

IMG_3363_resize

IMG_3364_resize

IMG_3366_resize

IMG_3368_resize

IMG_3370_resize

IMG_3371_resize

IMG_3373_resize

IMG_3374_resize

IMG_3375_resize

IMG_3377_resize

IMG_3380_resize

IMG_3381_resize

IMG_3382_resize

IMG_3383_resize

IMG_3387_resize

IMG_3389_resize

IMG_3390_resize

IMG_3391_resize

IMG_3392_resize

IMG_3393_resize

IMG_3394_resize

IMG_3395_resize

IMG_3396_resize

IMG_3397_resize

IMG_3398_resize

IMG_3402_resize

 

IMG_3406_resize

IMG_3407_resize

IMG_3408_resize

IMG_3409_resize

IMG_3410_resize

IMG_3413_resize

IMG_3415_resize

IMG_3419_resize

IMG_3420_resize

IMG_3424_resize

IMG_3426_resize

IMG_3428_resize

IMG_3429_resize

IMG_3430_resize

IMG_3431_resize

IMG_3432_resize

IMG_3434_resize

IMG_3435_resize

IMG_3437_resize

Köszönöm,hogy benéztél hozzám!

A facebook-on is megtalálsz:

 https://www.facebook.com/REtikul/

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!