Szándékosan nem írtam dohányzó asztalt,mert nálunk senki sem dohányzik ,bár a hivatalos elnevezése a nappali közepén álló asztalkának ez szokott lenni.
Eredetileg sem ez volt,talán a konyhában használhatták.Gurulós lábakkal,kiforgatható asztallappal kisebb méretű étkező asztal lehetett.
Ez volt talán az első bútordarab amit megmentettünk az enyészettől.
Volt már vagy tíz éve,hogy előszedtük a garázs mélyéről.Étkezőasztalra nem volt szükségünk,de a nappaliba kis asztalra nagyon is.Így nem volt kérdés a diófa nagy asztalból asztalka lesz.
Akkor még nem ismertem DIY mozgalmakat,újrahasznosítós oldalakat sem böngésztem a neten,csak tudtam ezt felhasználjuk és újra életet lehelünk bele.
Persze,hogy lefotóztam akkor(még filmes géppel) és persze,hogy most fogalmam sincs,hol lehet a kép.
De találtam hasonlót…így nézett ki kb.,csak vastagon lemázolva sötétbarnára és kisebb méretben,alul merevítők nélkül,illetve az asztal lapja darabokban,használhatatlanul.
A lényeg,hogy a feslő része doboz szerű ,ami annyit jelent,hogy az asztal lapja alatt egy rakodó tér állt rendelkezésre.Ez az ami beindította az én fantáziámat anno.Legyen egy ‘vitrines’ asztalkánk!
Én egyedül nem mertem nekiesni,hisz az világosan látszott,hogy darabjaira kell szedni,csiszolni aztán összerakni.
A családom férfi tagjainak vázoltam az elképzeléseket és örömmel segítettek.Plusz hívtuk Bélát,aki egy olyan szaki,akiből egyre kevesebb létezik.Ő az aki mindenhez ért,a legapróbb munkáktól a legnagyobbig,precíz és mindig lehet rá számítani.
Ez úton is,ha olvasod ezt az írást Béla,hatalmas KÖSZIIII !
Szóval nekiestek,szétszedték,lecsiszolták.
A lábait méretre vágták.
Így össz. magassága 44 cm .
Én először alacsonyabbra szerettem volna,de Béla mint tapasztalt apuka,azt tanácsolta minimum akkora legyen,hogy egy gyerkőc hason csúszva átférjen alatta.
Egy darab fémalkatrészt sem tartalmaz asztalkánk,az eredetihez híven fa csapolást kapott.
Jöjjenek a képek.
Szóval ím a lábakon álló hosszúkás ‘dobozkánk’.
A keret és a lábak diófából,az alja fenyőfából.
Minden porcikája át lett csiszolva.
A belső részét úgy is hagytam,nyersen csiszolva,mert a sötét faerezetek és a göcsörtök így kontrasztosan nagyon tetszettek.
A fa csapolások:
Ikeás antik páccal kezeltem a keretet és a lábakat.
Kapott egy üveglapot a tetejére,sokáig csak így használtuk,de nekem olyan befejezetlennek tűnt.
Így aztán kitaláltam,kapjon egy keretezett asztal lapot.
Mégpedig olyat,amiben picit lesüllyesztve van az üveg és bármikor kivehető.
Szakemberre bíztam a keret elkészítését,igen szép munkát végzett.
Ím az asztalkánk fenyőfa kerettel:
Itt még üresen,üveglap nélkül.
Pácolva lett a keret is,de akárhogy erőltetem nem jut eszembe milyen színt választottam.amint látszik egy sötétebb árnyalatú pác,az biztos a végén shell lakk került rá.
Azóta is használatba véve 🙂 .Nem akartam így tíz év távlatában sem átfesteni,visszacsiszolni,mert nagyon tetszik így,olyan jó ránézni.
A belsejébe mindig más kerül,ha úgy vesszük egy kis időszaki kiállítóvitrin nálunk.
Hol a családi kincsek kerülnek bele,hol fotókkal rakjuk tele,hol a nagyszülők régen használt tárgyait tesszük bele.
Nehéz,már így üveglappal lefotózni,mert egyik irányból a teraszajtó,a másikból a fali képek,fentről a csillár tükröződik benne…de azért próbálkoztam,ím:
Az üveglap süllyesztve:
A következő kép olyan,mint régen,amikor a filmes géppel kettőt sikerült egyre fotózni.
Pedig csak a a fali képek ill.az ablak képkeret tükröződik.
A lábasalátétből készült hangulat világításról ITT és ITT olvashatsz.
Igen,megint egy olyan tárgy,ami régi és újra használatba került,bármikor
kedvünkre variálhatjuk a tartalmát.
Köszönöm,hogy benéztél hozzám!
A Facebook-on is megtalálsz!
