Azt hiszem az utolsó része következik a dániai élménybeszámolóknak.
Aarhus környékén illetve attól északra jártunk-keltünk.
Az ottani épületeket,kerteket fotóztam és persze gyönyörködtem bennük.
Az első,ami igen szembetűnő,hogy a legtöbb helyen nincs kerítés,maximum zöld,szépen nyírt sövény.Tehát,amikor elindultunk sétálni,lekanyarodtunk egy földes úton és szinte észrevétlen valaki kertjében,birtokán találtuk magunkat.
Igyekeztem,azért az ebédet nem kifényképezni az ott lakók szájából 🙂 …
Mivel függöny sincs náluk…az az érzése az embernek,hogy benyúl az utcáról a nappaliba és felkapcsolja rögtön a lámpát…mert szinte minden ablakban ott figyel egy szép kis hangulatvilágító pilács vagy gyertyatartók.
A városok között apró falvak,tanyák,ahol virágzik a mezőgazdaság és az állattartás.
A régi kúriák,udvarházak szépen felújítva,sok-sok rózsával,zölddel,virággal.
Igazán elbűvölt.
A házak Aarhus környékén klasszikus vörös téglásak,alig volt kirívó eset.
Minden olyan egységes és összhangban lévő.
Nincsenek kacsalábon forgó puccos paloták.
A tengerparton is tájba,homokdűnék mögé simuló aprócska nyaralók,amik már több színűek.
Itt láttam először ilyen házsort…aprócska házikók,homokdűnék és a tenger.
Jöjjön sorjában!
Először az aarhus-i óvárost mutatom,ami skanzenként működik.
A retro részt már mutattam ITT.
A helyi bolhapiacot,pedig ITT.
Ím a régi részekből egy kis ízelítő.
![IMG_2823_resize]()
![IMG_3002_resize]()
![IMG_2971_resize]()
![IMG_2959_resize]()
![IMG_2981_resize]()
![IMG_2984_resize]()
![IMG_2785_resize]()
![IMG_2876_resize]()
![IMG_2884_resize]()
![IMG_2888_resize]()
![IMG_2893_resize]()
![IMG_2894_resize]()
![4_resize]()
![IMG_2903_resize]()
![IMG_2906_resize]()
![IMG_2913_resize]()
![IMG_2929_resize]()
![IMG_2935_resize]()
![IMG_2936_resize]()
![IMG_2941_resize]()
![IMG_2954_resize]()
![IMG_2956_resize]()
![IMG_2975_resize]()
![IMG_2873_resize]()
![IMG_2874_resize]()
![IMG_2758_resize]()
![IMG_2771_resize]()
![IMG_2854_resize]()
![IMG_2999_resize]()
![IMG_3004_resize]()
![IMG_3014_resize]()
![IMG_3015_resize]()
![IMG_3011_resize]()
![IMG_3217_resize]()
![IMG_3227_resize]()
![IMG_3238_resize]()
![6_resize]()
![3_resize]()
![IMG_2757_resize]()
A skanzenen kívüli világ is pont ilyen mesés és varázslatos volt számomra!
A képek alapján meg sem lehetne mondani,hogy már nem ott járunk.
Jöjjön a skanzenen kívüli Dánia…
A régi házak,épületek felújítása,rendben tartása mindenfelé jellemző volt.
Egy régi kastélyt(Voergard) is megnéztünk:
![IMG_4316_resize]()
![IMG_4319_resize]()
![IMG_4321_resize]()
![IMG_4311_resize]()
![IMG_4309_resize]()
![IMG_4323_resize]()
![IMG_4299_resize]()
Mindkét szállásunk tanyán volt.Csodaszép régi épületek,rendbetéve,gazdasági melléképületekkel…és mindenhol ilyen volt.Alig láttunk elhanyagolt portát.
Szóval a dán tanyavilág épületei,kertjei:
![IMG_3317_resize]()
![IMG_3318_resize]()
![IMG_3319_resize]()
![IMG_3323_resize]()
![IMG_3341_resize]()
![IMG_3236_resize]()
![IMG_2467_resize]()
![IMG_2450]()
![IMG_2462_resize]()
![IMG_2485_resize]()
![IMG_2518_resize]()
![IMG_2446_resize]()
![IMG_2449_resize]()
![IMG_2471_resize]()
![IMG_2528_resize]()
![IMG_2558_resize]()
![IMG_2563_resize]()
![IMG_2477_resize]()
![IMG_3631_resize]()
![IMG_3637_resize]()
![IMG_4838_resize]()
Most pedig kicsi város,kicsi utcáját mutatom…
![IMG_4331_resize]()
![IMG_4330_resize]()
![IMG_4334_resize]()
A tengerparti házak színesebbek,a közvetlen parti házak pár méterre a tengertől,homokdűnék(amiken vadrózsa nő mindenfelé) takarásában.
Ill. az Északi tengernél,Lonstrupban óriási homokdűnékre épülve.
![IMG_2648]()
![IMG_2649]()
![IMG_2657_resize]()
![IMG_4638]()
![IMG_4790]()
Ez pedig egy szépen felújított malom,kávézóval(sajnos zárva volt,de bekukucskáltam):
![16_resize]()
![17_resize]()
![18_resize]()
![19_resize]()
![IMG_4622_resize]()
A modern,minimalista Dánia ezúttal kimaradt,pedig láttam olyat is…
Remélem még visszatérünk!
Köszönöm,hogy velem tartottál!
A facebook-on is megtalálsz:
https://www.facebook.com/REtikul/