Van már vagy másfél éve is,hogy Vera elküldte ezt a mesét,azóta nem megy ki a fejemből.Tervezte,hogy Ő is blog formájában,gyűjtögeti és teszi közzé meséit…de azóta fontosabb feladatokat szabott rá az élet…Így kértem,hadd tegyem közzé a Kilincsmesét,mert nekem annyira megtetszett és szerintem más is szívesen olvasná.
Sokszor megállok régi kapuk előtt és gyönyörködöm bennük,na és a hozzájuk tartozó kilincsekben is,mert csodaszépek…
és persze le is fényképezem!
Szerintem,ha egy ódon kapu mesélni tudna,hasonlókat hallanánk 🙂 …
Fogadjátok szeretettel Pluta Vera meséjét:
Kilincsmese
Hol volt hol nem volt volt egyszer egy város, girbegurba utcácskákkal meg széles, forgalmas útakkal. Az egyik ilyen szélesebb és forgalmasabb utca közepén állt egy nagy tömörfa kapu. Sötét, vastag lécei között nem látszott át egy huncut napsugár se. Ennek a nagy, komor, boltíves kapunak egy fényesen csillogó, hatalmas kilincse volt. Amolyan régi fajta, két kézzel lenyomni való, díszes rézkilincs. Sokan megcsodálták akik arra jártak.
Ám senki se tudta, hogy a kilincs utca felőli része igencsak neki volt keseredve s napról napra szomorúbb lett. Míg ugyanis ő a poros, autópöfögéstől hangos utcát nézte nap mint nap, a kilincs másik fele a kapu túloldalán egy gyönyörű, álombaillő kertet látott. A ház belső udvarán ugyanis egy gyönyörű kert volt, közepén szökőkúttal, amibe madárkák jártak fürödni, mindenféle hangos, színes és érdekes madarak. A szökőkút körül fehér kaviccsal leszórt ösvényeken lehetett a szebbnél szebb virágok és bokrok közt sétálni, volt ott magnólia-, oliva- és tulipánfa de még kis pálmák is! A kilincs belső fele minden nap hosszan mesélt a porban pislogó kinti társának a benti csodákról a kulcslyukon keresztül. Elsuttogta neki épp milyen kismadár érkezett a kútra, melyik rózsabokor a legszebb és legillatosabb. Minden apró, békés részletet elmesélt. Azt is ha mókus tévedt arra, vagy sündisznó zörgette a bokrok alját, hogy mivel játszottak épp a házbéli lányok a kertben vagy hogy a háziasszony melyik virágból kötött éppen hatalmas csokrot egy benti vázába.
A kinti kilincs rettenetesen vágyott rá hogy ne csak hallja de lássa is ezt a sok szép csodát, de hiába, csak egyre porosabb és szomorúbb lett. Addig-addig lógatta a fejét míg egy szép napon a földre pottyant nagy bánatában. Az arra járók nekimentek, vagy belébotlottak, kicsit arrébb is rugdosták s már olyan koszos lett, hogy alig látszottak szép kacskaringós díszítései. Ekkor arra járt egy világutazó s meglátta a földön heverő kilincset, nagy örömmel kezébe vette, megcsodálta, megtörölgette és nagy gyönyörűséggel a táskájába rejtette; – “Gyere te szép kilincs, legyél társam a következő nagy túrámban. Örülnék ha elkísérnél, hosszú útra megyek ám!” A kilincs szívdobogva hallgatta s boldogan lapult meg a vándor táskájában. A vándor bizony mindenfele járt. Bejárta a fél világot a kilinccsel a táskájában. Voltak Afrikában, Ausztráliában, délen és északon, jeges hegyek közt és meleg tengereken. Sokszor eltévedtek és sok kalandban volt részük, a vándor minden szépet megmutatott a kilincsnek s sok különleges tájat és állatot láttak együtt.
Hosszú-hosszú vándorlás után történt egyszer, hogy a vándor és a kilincs visszaérkeztek a kilincs városába. Épp azon az utcán sétáltak ahol a kilincs régebben lakott. A vándor észrevette, hogy az egyik szép nagy kapun pont ugyanolyan kilincs van mint az ővé, kicsit elcsodálkozott, de hamar rájött mi lehet az oka. A kilincs, amit ő talált biztosan erről a kapuról esett le. Szomorúan elővette hát a kilincset és így szólt: – “Kilincs, mindenfele jártál velem, de úgy látom te innen jöttél, ide tartozol, visszaakasztalak ide, hogy az itt lakók észrevegyék; előkerült eltűntnek hitt kilincsük. Örülök, hogy velem tartottál, légy boldog újra itthon!”- ezzel a másik kilincsre akasztotta útitársát s továbbindult újabb kalandokra. A két kilincs boldogan ölelte meg egymást, most először. A hazaérkezett kilincs kérdezte társát, hogy került ide ki az utcára. Ő elmesélte, hogy amikor a kinti kilincs eltűnt a háziak a bentit, azaz őt, tették ki helyére s bentre csak egy egyszerű kis pótkampó került. Majd ő faggatta merre járt társa ez alatt a hosszú idő alatt?
Nem sokáig beszélgethettek azonban így, mivel észrevették az előkerült kilincset a házban lakók s nagyon megörültek neki, megtapogatták, megsimogatták és gyorsan a helyére tették, de ezúttal a kapu belső oldalára! A kilincs elámult nagy szerencséjén, minden vágya teljesült, sőt még több is mint amiről valaha is álmodott!
S így történt hogy ezentúl a benti kilincs suttogott szebbnél szebb történeteket a kinti kilincsnek, de nem a kertről, amit mindig látni vágyott, hanem arról a sok csodáról, amit a vándorral látott s amiről a kilincstársa még csak nem is hallott. Azóta is ha finom nyekergést hallasz öreg kilincsétől a nagy kapunak biztos lehetsz benne a meséje még korántsem ért véget.
Vera megígérte,hogy lesz folytatás!
Én már nagyon várom!!!
Köszönöm,hogy benéztél hozzám!
A Fb.on is megtalálsz:
https://www.facebook.com/REtikul/
